6. rész: Ikercsali
Satyros bolygón járunk, itt egy hajon egy ember véd egy táskát, őt meg másik kettő védi. Mikor leszállnak a gépről, rájöttek, hogy a táskából ellopták a szerződést. Egy csoport ügyködik.
Eclair el akarja érni, hogy a Satyros (egy kereskedelmi bolygó) űrkikötőjét lezárják illetve, hogy ellenőrizzenek minden utast, de a főnők ebbe nem megy bele.
Ekkor megismerjük Sinistrát és Dextera, akik szintén ÁSZ tagok a GOTT-nál. Ők összegyűjtötték az összes hajó adatát, amelyik valaha is áthalad ezen a helyen. Már csak az a cél, hogy ezt eljutassák az Aineasra. Mikor elindulnak, figyelik őket, az a csapat, aki ellopta az elején a másik iratot, de tudják, hogy az eredeti iratokat egy másik hajón szállítják.
Eclair egy nővel utazik az Aineasra, Paduska kisasszonnyal. Viszont Eclair Montagunak hívatja magát. Ők viszik el az iratokat. Viszont a táskát elrabolják, de Eclair könnyen visszaszerzi, most kivételesen az eszével. Lumiere és Armblast is itt van a közelben, de a La Muse-on.
Eközben kiderül, hogy hogyan tudták a másik iratokat ellopni, altatóval. Viszont Eclair rájön, és nem szívja be. Harcol az ellenfelekkel, de hírtelen elmennek. Kiderül, hogy a kapitány is benne van, mert a gép simán ment tovább. De Paduska lefúlja a kapitányt és átveszi az irányítást. Eclair eközben lemegy a gép aljára az ellenséghez, még hozzá rendőrök, akik el akarják intézni őket, mert rájöttek kik ők. A gép irányíthatatlannál válik. De jön mennydörgő és segít Eclairnak. Sikerül is győzni, és ekkor jöttek meg pont Sinistráék.
Eközben Lumierék felszámolják a rendőrök bázisát és elfogják őket. Persze nem az egész rendőrség volt az ügyben.
Paduska elköszön munkatársaitól, mert kilép, de előtte elbúcsúzik Eclairtól. Majd a férje elmondja, hogy Eclair már egy éve az árnyék szakasz tagja és Paduska nagyot koppan.
|