Kiddy Grade

The Rising Darkness

13. rész

Minden remény vége

Slayer és Fial Darg egymás előtt álltak, és farkasszemet néztek. Próbálták kifürkészni egymás gondolatát.

-Szóval Hokan küldött.- szólalt meg először Slayer.- Ne hidd bármi esélyed is, van ellenem.

-Ejnye, ejnye. Úgy látszik valaki túlságosan is, fennhordja az orrát. Mi lenne, ha méretre szabnám azzal a nagy fejeddel együtt.- mondta majd elindult felé.

-„Még hogy nagy a fejem! Na ezt most megbánod!”- gondolta és egy tűzgömböt hajított felé, amit Fial kikerült.

-Talán jobban be kéne állítanod az irányzékot.- nevette.

-Álljál lé, nem én találtam ki a „Bumeráng Tűzlabda” nevet.- mondta karba tett kézzel Slayer.

-Mi!?- döbbent meg Fial Darg, és már épp fordult volna, meg amikor eszméletlen forróságot érzett a hátán, majd még mielőtt kiálthatott volna, hamuvá égett.

-Ádiosz Mucsácsosz.- köszönt el Slayer.

-Hát itt meg mi történt?- kérdezte Éclair aki épp akkor ért oda Dummal.

-Á, semmiség. Inkább harcoljunk tovább.

-Nem veszed észre, hogy a csontvázak elkerülnek minket?

-Tényleg.- nézett körbe Slayer és azt látta, hogy az ellenség nagy ívben elkerüli őket.- De vajon miért?

A szél hirtelen felkapta, Fial Darg hamvait és szétszórta őket a négy égtáj felé. Ezután a szemük láttára megjelent egy hatalmas, fekete tojásszerű valami. A színe fokozatosan halványult, míg végül tisztán lehetett látni, hogy mi bújt meg benne…

-Fial Darg!!!- kiáltott fel Slayer.

-Tán elfelejtetted hogy mi, Fial Dargok elpusztíthatatlanok, vagyunk? Ez a kis hiba az életetekbe fog kerülni.- azzal odacsapott sarlójával.

Mindhárman elugrottak a csapás elől, majd Slayer támadott.

Hihetetlenül gyorsan mozgott, még Éclairnél is gyorsabban, úgy cikázott Fial Darg körül minta villám. Fial megzavarodott Slayer pedig kihasználta ezt az alkalmat. Kardjával lemetszette a fejét. Ám még nem volt vége a harcnak mivel Fial Darg teste és feje „egymásra találtak” így nem halt meg.

-Ennél többre lesz szükséged.- nevette, Fial Darg.

Slayer dühösen morgolódott majd egy tűzgömböt küldött felé, amit Fial Darg sarlójával kettészelt. Slayer még idegesebb lett és elkezdett varázslatok kisebb záporát zúdítani ellenfelére.

-Ügyes. Ha nem lennék elpusztíthatatlan talán meghaltam, volna párszor.- gúnyolta tovább Slayert aki egy csatakiáltás közepette megindult felé és már csak két méterre volt tőle, amikor hirtelen eltűnt.

-Mi a…!?- lepődött meg Fial Darg.

Ekkor a semmiből feltűnt mögötte Slayer és egy jól irányzott csapással kettőt csinált belőle. Rögtön utána elkezdett lángokat szórni a két részre, így azok nem tudtak összeállni. Miután Slayer elintézte odament Éclairékhez.

-Figyeljetek. Most el kell mennem…

-Mi!? Itt akarsz hagyni minket a harc közepén!?- borult ki Éclair.

-Nem, dehogy Éclair. Csak el kell mennem valamiért.

-Na és mégis mi olyan fontos, hogy most kell elmenni?

-Nézd.- bökött oda a fejével Fial Darg égő részeire.- Ami ott ég a tűz addig nincs probléma. De ha elalszik, akkor Fial Darg megint életre kel, és újból megpróbál kinyírni minket. És most elmegyek azért a dologért, ami segíthet legyőzni. Nos, egyéb kérdés?

-Nincs, de akkor siess!

-Emiatt nem kell aggódni.- azzal egy kisseb földrengés kíséretében kiemelt a földből egy kaput, épp olyat, amin Fial Darg is jött, és belépett a zselés anyag közé. Ezután a kaput elnyelte a föld.

-Nos, kedves „társam”…- címezte Dum Éclairnak.-… úgy tűnik nincs más dolgunk, mint várni.

Azzal vártak. A harc közben egy percig sem állt meg. Az emberek elszántan harcoltak a halál ellen. Az önkéntesek azért harcoltak hogy megóvják otthonaikat és a Galaxist. A zsoldosokat mindössze csak a pénz érdekelte. Azt gondolták, hogy simán nyernek, de tévedtek, és mostmár az életükért harcoltak.

-A francba. Meddig kell még várnunk?- türelmetlenkedett Éclair miközben Mennydörgő futott be, hátán Lumierrel.

-Te meg mit keresel itt!? Mért nem vagy a helyeden!?- kérdezte idegesen Éclair.

-Ne kiabálj Éclair, ez egyáltalán nem egy hölgyhöz méltó.- mondta higgadtan.- Egyébként láttam, hogy itt nem folyik a harc és a saját szememmel akartam látni az okát.

- Itt egyáltalán nem biztonságos, jobb lesz, ha visszamész a…

-Nézzétek!- kiáltott fel hirtelen Tweedledum.

Odafordultak, és először egy halom szenes húskupacot láttak, majd rögtön utána az mozogni kezdett és Fial Darg formát öltött.

-Mi a…- akadt ki Lumierre.

Fial Darg körbenézett fekete gombszemeivel majd hátborzongatóan felnevetett.

-Szóval lelépett. A gyávája. Inkább menti az irháját mintsem hogy hősi halált haljon.

-Vissza fog jönni! Megígérte!- kiabálta neki Éclair.

-Hah. Slayer és az ígéretei. Hadd meséljek el valamit, ami már nagyon régen történt. Létezett egy csodás világ, úgy hívták Eo, ahol a sötétség szinte mindig felütötte a fejét, és szinte mindig majdnem elpusztította. Ám voltak olyanok, akik kiemelkedtek a többi harcos közül, ők voltak a Rúnaharcosok, kiknek hatalmas testi és szellemi erejük volt és arra voltak hivatottak, hogy védjék és óvják Eo világát a gonoszságtól. Több ezer éve léteztek, és máig nem tudják, honnan merítik erejüket. Valaki megjövendölte hogy érkezni fog egy olyan Rúnaharcos, aki a többinél is erősebb lesz. Ez a valaki, pedig nem más, mint Slayer. Azonban fiatal kora ellenére sokan kételkedtek benne és erre ő egy elég abszurd módszert választott, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét. Saját sereget toborzott hogy véglegesen kiűzze a sötétség teremtményeit. Azonban egyetlen éjszaka alatt az egész seregét feláldozta, hogy a saját semmirekellő életét mentse…

-Hazudsz!!! Slayer nem hagyna cserben minket!- kiáltotta ezúttal Lumierre.

-Nézz csak körül. A létszámbeli fölényben vagyunk és már csak pár százan ellenálltok, közben, pedig hol van Slayer, hmmm? Azt már sosem fogjátok megtudni, mert mind elpusztultok, testetek és lelketek, pedig a sötétség Istenét fogják szolgálni.- nevette, Fial Darg, miközben látta a kétségbeesett arcokat.

-Ó, igen. Fáj az igazság, ugye? De ne aggódjatok, még jobban fog fájni az, amikor szépen… lassan… darabokra szedlek titeket. Elsőként, pedig veled kezdem kislány.- mutatott rá Lumierre.

-Lumi, gyere mögém.- mondta neki Éclair mire Lumi gyorsan mögé hátrált.

-Ezt élvezni fogom.- jegyezte meg kajánul, Fial Darg.

-Akárcsak én.- mondta egy ismerős hang.

Mindenki körbenézett de nem láttak senkit, aztán hirtelen a semmiből feltűnt Slayer, Fial Darg és Éclairék között, kezében egy karddal, aminek a markolata ezüst volt, pengéje, pedig még az éjszakánál is feketébb.

-Slayer! Hát visszatértél!- ugrott a nyakába Lumierre.

-Soha nem hagynálak el.- mondta gyengéden, majd Fial Darghoz fordult és felemelte a hangját.- Kettőnknek még van némi elintéznivalója.

-Lám, lám, lám. Hát mégis visszajöttél. Pedig már majdnem sikerült elültetnem bennük a kétségbeesés magvait.

-Hát igen, van ez így. De a lényeg hogy most végezni fogok veled.- azzal meglóbálta a kardját.

-Ó. Látom birtokba vetted az Árnypengét. Az egyetlen fegyvert, ami végezhet egy, Fial Darggal.

-Jó a szemed. Akkor az is tudod, hogy mi következik ezután…- azzal elkezdett rohanni felé, kardját, pedig maga elé tartotta.

Fial Darg is megindult felé. Amikor végül elég közel értek egymáshoz egyszerre sújtottak le fegyvereikkel. Fájdalmas ordítás hallatszott, majd egy kéz hullott a porba, aminek az ujjai ráfonódva maradtak csatasarlóján. Fial Darg szitkozódva odakapott vállához majd elhullajtott jobb karjából, kivette fegyverét.

-Légy… átkozott.- hörögte.

-Most pedig itt az idő, hogy leküldjelek a Lelkek Folyójára.- mondta Slayer és újból megindult, Fial Darg felé.

-Gyere csak.

Slayer elért Fial Darghoz, aki sarlójával próbálta meg levágni, de elvétette. Ekkor Slayer átdöfte kardját, Fial Darg szívén (vagyis ott, ahol vélte, hogy ott van) és miután kihúzta belőle, az eldőlt, mint egy kártyavár.

-Vége! Megnyertük a háborút!- miután kimondta ezeket a szavakat a csontvázak megálltak és darabokra hullottak szét. Hallani lehetett a katonák örömkiáltásait, a megkönnyebbültek, pedig fáradtan huppantak le a homokba. Éclair örömében még Dum nyakába is ugrott.

-Éclair, ne. Mindjárt megfojtasz!

Slayer oda akart menni Lumierrehez hogy átölelje, de…

-Azt… hiszed… győztél?- mondta haldokolva, Fial Darg.- Hokan meggyorsította… a folyamatot, mert jól tudta… hogy nem lesz más választásod. Azt hiszed… kudarcot vallottam… pedig épp ellenkezőleg.- itt mosolyra húzta a száját.- Pontosan azt tettem… amit kellett.

Ezek voltak Fial Darg utolsó szavai mielőtt eltávozott a másik világra. Most végre odamehetett Lumierrehez akit gyengéden átölelt majd így szólt:

-Figyelj rám. Nagyon fontosat szeretnék mondani. Mégpedig azt hogy…- hirtelen fájdalom hasított Slayer testébe de akkora hogy térdre kényszerült tőle.

-Mi a baj? Jól vagy? Megsérültél?

-Ezt akartam elmondani. Figyelj Lumi. Meg fogok halni.

-Mi!? Ezt nem mondhatod komolyan!? Te nem halhatsz meg!? Azt ígérted, hogy nem fogsz magamra hagyni!- kiabálta sírva.

-Kérlek, ne sírj. Ez azért történik, mert Fial Darg legyőzéséhez az Árnypengét használtam. Ez az egyetlen fegyver ellene. Viszont az, aki forgatja annak a lelke örökre elvész és szép lassan Árny- á fogok változni. De ha igaz, amit Fial mondott akkor már csak perceim maradtak hátra.

Eközben Lumierre egy pillanatra se hagyta abba a sírást. Alig hallotta Slayert és már a szájában, érezte a sós könnyei ízét.

-Lumierre, kérlek, ne sírj. Amit tettem azt érted és az Univerzumért csináltam. Egy szebb jövőért mindenki számára. Egyébként meg nem áldoztam fel senkit egy éjszaka alatt. Akkor még zöldfülű voltam és nem mindig tudtam, hogy jót vagy rosszat cselekszem de ennek már vége…

-Nem csak ennek… hanem mindennek vége.- szipogta Lumi.

-Hé, hát így kell viselkednie egy hölgynek. Elegánsabban, ha kérhetném.

Sikerült egy halvány mosolyt csalnia a lány arcára, amitől ő is jobb kedvre derült.

-Megszakad a szívem, ha szomorúnak látlak. Ha elmegyek, kérlek, ne felejts el.

-Nem foglak. Soha nem foglak elfelejteni.- mondta, és még egyszer utoljára megcsókolták egymást.

-Éclair. Tőled is csak azt szeretném kérni, hogy ne felejts el. És hogy vigyázz Lumierre a kedvemért.

-Ne aggódj. Gondom lesz rá.

-Tweedledum. Add át az üdvözletem a többieknek.

Dum bólintott.

Ebben a pillanatban újabb, még erősebb fájdalom hasított Slayer testébe.

-Slayer!!!- sikoltotta Lumierre.

-Még megvagyok.- mondta nehézkesen.

-Slayer… a kezed.- mutatott rá Éclair.

Slayer ránézett kezeire és látta hogy az halványodni kezdett.

-Elkezdődött.- sóhajtott Slayer.

A teste fokozatosan halványodott, már-már szellemnek tűnt.

-Nos, ég veletek.

Lumierre nem bírta tovább és megpróbálta átölelni őt de átment rajta, mint ha ott se lett volna. Még egyszer egymásra néztek. Slayer eleresztett még egy halvány mosolyt majd végleg eltűnt és a felelős Árnypenge, pedig ezer darabra tört.

-Elment. Örökre, elment.- szomorkodott Éclair.

-Nem ment el Éclair. Amíg az emlékét a szívünkben őrizzük, addig örökre velünk marad.- mondta egykedvűen Lumi.

The End