Kiddy Grade

The Rising Darkness

10. rész

Az igazság

Slayer lélekszakadva rohant Eclipse irodája felé, nyomában, pedig ott loholt Éclair és Lumierre.

-Hová sietsz!?- kiabálta utána Éclair de Slayer nem felelt.

-Bizonyára a történtekről akar beszámolni a főnöknek.- mondta helyette Lumierre.

-Tudom, de ennyire sürgős neki?- kérdezte lihegve Éclair.

-Bizonyára, de ezt én sem értem.- felelte Lumi.

Ez alatt Slayer már „átgázolt” a biztonságiakon.

-Ilyen hamar végeztetek?- kérdezte meglepődötten Mercredi.- Hol van Éclair és Lumierre?

-Most nem érek rá, azonnal beszélnem kell a főnökkel.- mondta Slayer és nem szaporítva tovább a szót berontott Eclipse irodájába.

-Á, Slayer, örülök hogy sikerült a küldetésetek, egyébként hol van Éclair és Lumierre?- kérdezte Eclipse.

-Nemsokára ideérnek, de most valami fontosat akarok mondani.- mondta Slayer.

-Rendben, hallgatom.- és leült.

-Az élőholt feltámadt!- kiáltotta Slayer és ugyanebben a pillanatban léptek be az ajtón a lányok.

-Csak nem azokra a csontvázakra gondolsz? Nem tűntek valami erősnek, és amúgy is elpusztítottad a Galvatort, úgy hogy nincs semmi probléma.- mondta könnyedén Éclair de, Slayer kinevette.

-Attól hogy elpusztítasz egy bolygót, még nem szűnnek meg a problémák.- Eclipse felé fordul.- Sajnálom főnökasszony, de meg kellet semmisítenünk a Galvatort mert egyenesen belegázolt, volna az Aineiasba.- magyarázta Slayer.

-Nem kell sajnálnia, sőt, örülök hogy az ügynökeim ilyen tehetségesek.- dicsérte őket Eclipse.

-Köszönjük főnökasszony, de visszatérve arra a fontos témára…- kezdet bele Slayer de hirtelen elhalgatott.

Az elhallgatásának oka az volt hogy észrevette, hogy a levegő furán vibrálni kezdett. Az irodában tartózkodó másik három személy odanézett, ahová Slayer és ők is meglátták a furcsa vibrálást. Pár pillanattal később egy fekete kör jött létre a semmiből, amiből egy fakó, fekete köpenyes alak bontakozott ki. Arcát csuklya takarta, gúnyája alól furcsa dögszag áradt, kezében hatalmas rozsdás kasza volt. Fejét Slayer felé fordította majd így szólt:

-Üzenetem van Slayer számára.- mondta nyekergő hangon.

-Na és mi lenne az?- kérdezte megvetően Slayer.

-Uram és parancsolóm, a Nagy Ismail nevében jöttem, ki találkozni óhajt Slayerrel.- folytatta az alak.

-Ismail? Azt hittem ő már halott. De mindegy… mikor akar velem találkozni és hol?- Slayer alig mondta ki a kérdést az alak már is válaszolt.

-Most azonnal, itt az épület előtt.- jött a válasz.

-Hűha, de türelmetlen valaki!- rikkantotta Slayer.- Jól van. Mond meg neki, hogy rögtön megyek.

-Még valami. Csakis egyedül jöhetsz, senki más. És nem idézhetsz alvilági lényeket, sem gólemeket, sem elementálokat, se semmit.- magyarázta az alak.

-Na idefigyelj! Slayer a csapatunk tagja, úgyhogy vagy mi is megyünk vagy senki sem.- szólalt meg hirtelen Éclair.

-Nagyszájú lány, a saját érdekedben ne menj… vagy te is így végezheted.- ezekkel a szavakkal lehúzta csuklyáját és borzalmas látvány tárult a szemük elé.

A bőre teljesen szürke volt, és azért árasztott dögszagot, mert az arca rohadt, fogai, pedig koromfeketék voltak.

-Tehát, a mester lent fog várni.- mondta majd eltűnt a semmiben.

Mindenki sokkos állapotban volt kivéve Slayert aki képes volt tiszta fejjel gondolkodni.

-Nos, akkor én most megyek.- mondta nyugodtan majd elindult a kijárat felé, de Lumierre az útját állta.

-Biztos hogy egyedül akarsz menni?- kérdezte.

-Hallottad, nem? Egyedül kell mennem, és különben is, mi lenne, ha olyan arcod lenne, mint ennek a csávónak? Azt azért már nem tudnám elviselni.- nevette Slayer de Lumierre még mindig komoly arcot vágott.

-Azért vigyázz magadra.- jegyezte meg halkan miután Slayer kisétált az irodából.

Slayer kiért a GOTT épületéből de nem látta Ismailt. Előrelépett mire sötét felhők kezdtek gyülekezni az égen, amik eltakarták a napot, a fellegek közül, pedig maga Ismail repült ki és ért földet Slayer előtt öt méterrel.

-Hát itt vagy… Ismail.- szólalt meg először Slayer.

-Amint látod, tényleg itt vagyok.- szólalt meg ezúttal Ismail.

-Ne szaporítsuk tovább a szót, mond el, mit akarsz, aztán készülj a halálra.- mondta Slayer.

-Ne siettess. Olyan információ van a birtokomban, ami biztos, hogy érdekelni fog.- tárta szét a karjait.

Éspedig?- kérdezte Slayer.

-Soha se gondoltál, arra hogy vajon miért kerültél ide?- tett fel egy kérdést.

-Dehogynem.- vágta rá Slayer.

-Akkor elmondom… Én hoztalak ide.- mondta Ismail.

-És mégis miért?- kérdezte egy kicsit döbbenten Slayer.

-Azért mert kellet egy beépített ember, aki megsemmisíti azt a mozgalmat, aminek az épülete a hátad mögött van.- mutatott Ismail a GOTT főhadiszállására.

-Ennek semmi értelme.- csóválta meg a fejét Slayer.- Miért nem rohantad le egyszerűen az egész kócerájt, mint minden más hatalommániás őrült?

 -Ezt nem kell tudnod. Viszont van egy ajánlatom. Vagy csatlakozol önszántadból vagy kénytelen, leszek erőszakot alkalmazni.- szorította ökölbe a markát.

-Hát lássuk csak… NEM!- kurjantotta Slayer.

-Tudtam, hogy ezt fogod mondani.- mosolygott Ismail és csettintett egyet.

Slayer fájdalmasan odakapott a jobb karjához és döbbenten látta hogy a keze átalakul.

-Most megtanulod, hogy senki sem mondhat nemet a Hatalmas Ismailnak, SENKI!!!- röhögte de nem várt dolog történt.

Slayer ránézett és elmosolyodott a karja, pedig visszaalakult normálissá.

-Ez lehetetlen!- kiabálta Ismail.

-Dehogy. Már akkor rájöttem, mi ez mikor megátkoztattál, csak úgy tettem mintha nem tudnám.- magyarázta Slayer.- Jajj, a szegény pici Ismailka szomojú mert nem sikerült bepaliznia, Slayer bácsit, Slayer bácsi mingyá odaadja a cumikáját hogy ne síjjon a pici babuci.- gúnyolódott Slayer aminek az lett a következménye, hogy Ismail annyira dühös lett hogy fekete villámok csaptak le rá az égből.

-Gúnyolni merészelsz engem!? Hát akkor pusztulj!!!- és tovább szórta a villámokat, amik elől Slayernek sikerült kitérnie.

-Csak ennyi telik ki tőled, öreg?- folytatta a gúnyolódást Slayer.

Ismail abbahagyta a villámok szórását, és valamilyen érthetetlen szöveget kezdett mormolni. A föld megremegett majd kisvártatva Ismail a semmiből különös lényeket idézett meg. Három méter magasak, karmos lábaik és kezeik, lapos fejük, buzogányfarkuk volt és fekete vasból voltak. A lények elindultak Slayer felé kinek az arcán félelem ült ki.

-„Ez nem lehet igaz. Mióta képes Pengéket megidézni?”- gondolkodott Slayer a lények, pedig szép lassan körbevették.

Slayer tűzgolyókkal próbálta megsemmisíteni őket de semmi hatása nem volt. Aztán jégcsapásokkal próbálkozott de csak annyit ért el vele hogy néhány pillanatra megfagyasztotta őket.

-„Kész, ennyi. Végem. Pedig még meg sem mondtam Lumierrenek hogy…”- gondolta kétségbeesve, amikor lézer csapott a földbe megtisztítva körülötte az utat.

-Felnézett és örömmel látta hogy Forgószél az valamint Mennydörgő kin Éclair és Lumierre volt. Miután leszálltak odasiettek Slayerhez.

-Nincs semmi bajod?- kérdezte aggodalmasan Lumierre.

-Nincs. Csak nem aggódtál?- kérdezte Slayer.

-Én? Nem… dehogy! Csak láttuk, hogy bajban vagy és úgy gondoltuk szükséged lehet a segítségünkre.- magyarázkodott Lumi.

-Hát a segítség az tényleg jól jött. De még nincs vége.- mondta és Ismail felé fordult.

-Idefigyelj, nekem is van egy ajánlatom. Azt mondom, küzdjünk meg. Életre-halálra. Ha győzöl, elviheted mindhármunk lelkét…-javasolta Slayer de Éclair közbevágott.

-Hé, csak a saját nevedben beszélj!- szidta le.

-Én bízom Slayerben.- szólt közbe Lumierre.

Éclair ránézett majd Slayerre, végül, pedig sóhajtott.

-Rendben, de ajánlom, hogy nyerj.- mondta karba tett kézzel.

-Kösz.- mondta Slayer majd ismét Ismail felé fordult.- Nos, mi a válaszod?

-Igazán csábító az ajánlatod, és te mit kapsz, ha győzöl?- kérdezte Ismail.

-A te halálod nekem bőven elegendő.- vágta rá Slayer.

-Akkor megegyeztünk.- mondta Ismail és visszahívta a lényeket.- Készülj!

Slayer egy hatalmas kardot idézett, meg míg Ismail egy varázsbotot. Először Slayer támadt: felugrott a levegőbe, magasra emelte a kardját és lecsapott vele. Ismail csak centikkel úszta meg a halálos vágást. Most Ismail támadhatott: ő is magasra emelte a botját hogy fejbe vághassa vele Slayert akinek, sikerült elkerülnie a támadást. Slayer tűzgolyókkal próbálkozott de Ismail gyors volt, így nem tudta eltalálni. Ismail fekete kötélszerű valamiket dobott Slayerre amik gúzsba kötötték őt és meg sem tudott moccanni. Tehetetlenül nézte, hogy ellenfele egyre közelebb jut hozzá. Amikor Ismail már eléggé megközelítette, Slayer nagy erőt vett magán és szétszakította a béklyókat. A meglepetés erejével élve Slayer felemelte a kardját és lesújtott. Ismail az utolsó pillanat feltartotta botját, hogy kivédje a támadást, de mindhiába. Míg Ismail botja tompa, Slayer kardja nagyon éles volt, így sikerült keresztülvágnia a botot és Ismailt is. Ismail térdre rogyott, arcából egy vonalban folyt ki a vér.

-Uram… cserbenhagytalak… sajnálom.- mondta halkan majd egy velőtrázó ordítás közepette semmivé foszlott.

-Ég veled.- mondta Slayer és elindult a lányok felé.

Azonban pár lépés után megtorpant. Valami nincs rendben. A sötét felhők nem tűntek el, sőt, Slayer úgy vette észre, hogy egyre sötétebb lesz. Hirtelen erős földrengés támadt. Slayer nem tudott a talpán maradni ezért négykézláb kellet ereszkednie. Pár másodperccel később egy kapuszerűség emelkedett ki a földből, ami között zselés anyag terjengett. Miután teljesen kiemelkedett a kapu mögül egy egész hadosztálynyi, állig felfegyverzett csontváz futott ki.

-Védelmi alakzatot felvenni, biztosítsátok a terepet.- recsegte a legjobban felvértezett.

Azután hogy az összes csontváz elhelyezkedett és egy álarcos ember lépett ki a kapuból. Méltóságteljesen lépkedett szolgái között majd megállt.

-Hokan Ashir.- mondta fogcsikorgatva Slayer.

-Jól figyeljetek szavamra halandók! Én vagyok Hokan Ashir, a legnagyobb nekromanta és feketemágus. Az élők ideje lejárt! Kezdetét fogja venni egy új kor, ahol a sötétség fog uralkodni, és ahol elvész a lelketek a homályban.- kiabálta széttárt karokkal.

-Nem, ha rajtam múlik.- mondta Slayer és futni kezdett Hokan irányába.

Már csak néhány lépés volt köztük a távolság de Slayert valamilyen láthatatlan erő megbénította.

-Szálka vagy a szememben Slayer, de most meg fogsz halni.- közölte vele Hokan.

-Persze, mondani könnyű.- mondta csevegő hangon Slayer.

-Akkor ideje, hogy a szavak helyett a tettek beszéljenek.- jelentette ki és ugyanaz az erő, ami megbénította, most nagy erővel belökte a GOTT épületébe. Áttörte az üveget majd végigesett a portán. Úgy gondolta, hogy egy kis eséssel megússza de, nem vette számításba a porta végén lévő kristályszerű díszeket. A zuhanás vége az lett hogy az egyik kristály átfúródott a mellkasán. Slayer nem kiabált, nem ordítozott, nem is volt rá lehetősége, mert érezte a torkán át kiömlő nagy mennyiségű vért és utoljára nem hallott mást, mint a teremben tartózkodó vendégek sikolyait. Így érne véget az élete? Ennyi az egész? Úgy kell végeznie, hogy egy maszkos rohadék feltűzi egy dísztárgyra? Mi lesz most az emberiséggel? Mi lesz most azokkal kit megismert? Mi lesz a legjobb barátaival? Mi lesz most Éclairral és Lumierrel nélküle? Ó, Lumierre. Pedig még meg sem monda neki hogy mennyire kedveli. Ezek voltak Slayer utolsó gondolatmenetei mialatt szépen, lassan lehunyta szemeit és nem nyitotta ki többé. Eközben Éclair és Lumierre befutottak a helyszínre, ahol az első dolog, amit megpillantottak az a halott Slayer volt. Éclair térdre ereszkedett és hangosan zokogni kezdett. Lumierre nem akart sírni, megpróbálta visszafojtani könnyeit de nem sikerült. Ő is térdre ereszkedett, mert a fájdalom lehúzta őt közben a könny csak úgy patakzott a szeméből. Eközben Hokan is beért a seregével.

-Hát így ért véget pályafutása. Látom hogy a fájdalom és a gyász teljesen elhatalmasodott rajtatok. Úgyhogy ha kéritek, megpróbálom fájdalommentesen végezni veletek.- ajánlotta mosolyogva Hokan.

-Soha.- állt fel Éclair és letörölte könnyeit.- Megbosszulom, amit vele tettél és harcolok a végsőkig az ő emlékéért.

-Én is veled tartok Éclair.- szólalt meg Lumierre.- A partnerem vagy, és hogyha az a sorsunk hogy meghaljunk, akkor együtt fogunk meghalni.

A két lány egymásra nézett majd mindketten egyetértően bólintottak.

-Ostoba halandók. De ha ezt akarjátok, legyen.- mondta Hokan és seregéhez fordult.- Hűséges alattvalóim, pusztítsátok el mindet, a húsuk, pedig tiétek, lehet.

Ekkor az összes csontváz megindult a lányok felé…

Folytatjuk……