Kiddy Grade

The Rising Darkness

4. rész

Barát vagy Ellenség 2.

Slayer magabiztos léptekkel, elszántan lépked Éclair felé. Szemében tűz égett. Az de nem tudta honnan. De most a közelgő harcra kellet összpontosítania. Érzés ismerős volt számára Tudta hogy Éclair fiatal kora ellenére nagyon erős és gyors, úgyhogy trükköznie kell. Hirtelen eszébe hogy legyőzze jutott egy aljas ötlet futott végig az agyán. Aljas de használható. Slayer tovább sétált Éclair felé, aki nem sejtette, hogy mire készül. Slayer megállt előtte, felé nyújtotta kezét majd így szólt.

-Mielőtt elkezdjük, fogjunk kezet, mert így tisztességes.- javasolta Slayer.

Éclair habozott majd ő is kinyújtotta kezét. Slayer kihasználta az alkalmat és teljes erőből megragadta a karját. Fájdalmas sikoltás majd tompa puffanás hallatszott. Éclair fájdalmasan markolta karját, míg Slayer tőle pár métere feküdt a porban.

-Azt hitem becsületes küzdelmet akarsz.- vetette oda neki Éclair.

-Neked meg nem tanították, meg hogy földön fekvő embernek nem törjük be a fejét.- válaszolt vissza gúnyosan.

Éclair nem felelt, hanem Slayer szeme láttára egyszerűen eltűnt.

-Mi a…?- mondta Slayer de ekkor fájdalom hasított az oldalába. Olyan nagy volt a fájdalom hogy nem tudott talpon maradni így elesett. Sikerült felkelnie de alighogy ezt megtette a másik oldalába is belehasított a fájdalom. A fájdalomtól térde ereszkedett majd újabb ütés érkezett de most a tarkólyára. Ekkor kellemes melegség öntötte el a testét, viszont valahonnan a távolból sikolyt hallott. Nem törődött vele, mert ez a különös melegség nagyon jól esett neki. Hirtelen érdekes helyszíneket látott maga előtt. Sivatagok, erdők, füves puszták, folyók, tavak és furcsa élőlényeket is látott, amik inkább szörnyekre hasonlítottak. Ekkor meglátta saját magát is, aki nyugodtan sétált a lények között. Viszont ők ezt nem nézték jó szemmel így rátámadtak. Legnagyobb meglepetésére könnyűszerrel elintézte őket hol kardal, buzogánnyal, íjjal, tőrrel, hol pedig különféle mágiával. Hirtelen megvilágosodott. Mindenre emlékezett, gyerekkorára, szüleire, barátaira, kedvenc helyeire, ahová járni szokott, minden búra és bajra, ami valaha őt sújtotta. Csak egyvalamire nem emlékezett, mégpedig a benne szunnyadó erőre. Hirtelen magához tért a transzból és hallotta, hogy valaki beszél hozzá.

-Ébredj fel. Gyerünk, ébredj!- mondta a hang.

Slayer nagy nehezen kinyitotta szemeit és látta, hogy aki ébredgeti nem más, mint Lumierre.

-Már azt hittem, hogy meghaltál.- mondta.

-Ugyan.- nyögte ki.

Nagyon fájt a feje.(bizonyára az ütéstől) Ezért rátette a kezét és megszűnt minden fájdalma. Nyomban fel kelt és körülnézett. Meglátta Éclairt aki egy padon ült és unottan nézett a semmibe, ezért nem vette észre amint Slayer vörös nyalábot küldött felé. De még időben kapcsolt úgy hogy sikerült elkerülnie. Nagy robbanás rázta meg a környéket, amire már a lakók is felriadtak.

-Mi ez?- lepődött meg Éclair mikor földet ért.

-A te végzeted!- kiabálta Slayer és újabb nyalábokat indított felé.

Fél órán keresztül harcoltak. Éclair fürgén elugrált Slayer csapásai elől, aki csak úgy ontotta a varázslatokat. Újabb fél óra elteltével már mindketten nehezen kapkodták a levegőt. Éclair már nem tudott annyira fürgén elugrálni a támadások elől, Slayer pedig már nem tudott olyan erősen támadni. Slayer látta hogy így nem megy semmire ezért új taktikát eszelt ki. Abbahagyta a támadást majd behunyta szemeit és erősen koncentrált. ,,Ó, Föld, te ki minden élet forrása vagy, te ki otthont adsz embernek, állatnak, növénynek, kérlek, támassz most homokvihart, hogy legyőzzem ellenségem.” Ezután csettintett majd hatalmas porfelhő támadt a semmiből. Éclairnek köhögött és könnyezett a szeme a sok portól és homoktól. Semmit sem látott csak forgolódott körbe és körbe. Hirtelen megállt, mert nem tudta megmozdítani lábát majd egész felsőteste is megbénult.

-Jaj, ne. Csapdában vagyok!- kiabált Éclair.

-Ahogy mondod.- bukkant fel előtte Slayer.- És most megöllek.

-De miért? Mi célod van ezzel?- kérdezte Éclair.

-Elég a fecsegésből!- jelentette ki majd kezében megjelent a semmiből egy másfél méteres pengéjű kard.- Itt a véged!

Ezzel elindult és kegyetlenül leszúrta őt. Át a jegen, át a bőrön, át a húson és át a szíven. Ezután teljesen kitisztult a levegő. A sok por és homok teljesen eltűnt majd hallani lehetett a lakók rémült sikoltásait. Slayer hirtelen feleszmélt: Mit csinál?, Miért tette ezt? Látta az élettelen Éclairt, majd megfordult és látta Lumierret akiből csak úgy patakzott a könny.

Éclair, neeee!- kiabálta sírva.

Slayernek néhány olyan emlék jutott az eszébe, amiket már rég elfojtott. Ellenségeit kíméletlenül hamuvá égette, szilánkokra törte, vagy porrá őrölte.

-Úristen, mit tettem!!!- üvöltött Slayer miközben sírt.

-Ne áltasd magad.- szólalt meg a gonosz énje.- Mindig is kegyetlen voltál, ezen semmi nem változtathat. A sorsodat nem változtathatod meg, még a halál sem segíthet.- mondta gúnyosan.

-Hagyd abba!- kiabálta Slayer közben ütötte a földet.

-Fáj az igazság. Senkit sem tudsz megmenteni, csak ölni.- hangoztatta ki a gonosz Slayer.

-Ez nem igaz! Ez nem igaz! Tűnj el a fejemből!- ordította Slayer.

-Mi ketten egyek vagyunk, jobb, ha beletörődsz.- mondta majd elhallgatott és nem szólalt meg.

Slayer újból körülnézett és látta a sok rémült arcot, amiknek a látványát nem bírta elviselni. Tudta hogy nem időzhet, ott sokáig ezért kiolvasztotta Éclair élettelen testét, amit könnyedén felkapott utána odament Lumierrehez és őt is felkapta.

-Eressz el!- kiabálta Lumi aki ott ütötte Slayert ahol érte. Slayer hirtelen hatalmas 4 méter széles tűzszárnyakat növesztett a hátából, majd csapott egyet vele és elrepültek a csillagos ég felé.

Folytatjuk……